Gázosítás

Magyarországon évente több millió tonna termény tárolásáról kell gondoskodni.

A gabona tárolása során a legnagyobb veszteségeket a raktári kártevők okozhatják. Egyik ideális szaporodó helye a kártevőknek a gabonatároló, egyrészt, mert elegendő mennyiségben áll rendelkezésre táplálék, másrészt pedig zavartalanul fejlődhetnek, hisz még természetes ellenségeiktől is védve vannak. Így nem meglepő, ha a betárolásnál még észrevehetetlen fertőzésből néhány hónap alatt milliós nagyságrendű fertőzés alakulhat ki a betárolt terményben, csökkentve annak minőségét illetve piaci áruképességét. Amennyiben a tárolt terményünkben megjelentek a rovar kártevők, elpusztításukra többnyire a gázosítással történő kezelés lehet alkalmas.

A terménygázosítás speciális szakterület. A terménygázosítás ma Magyarországon szinte kizárólag foszfor-hidrogén (PH3) gázzal történik. A gáz fejlesztéséhez az alumínium, illetve a magnézium foszfidjait használják, melyekből a levegő nedvességének hatására PH3 fejlődik ?Fontos tudni, hogy a PH3 igen erősen mérgező (I-es forgalmi kategória), belélegezve súlyos, akár halálos mérgezést is okozhat. Ugyanilyen következménye lehet a készítmények lenyelésének is. Bizonyos töménységben vagy nagy mennyiségű víz hatására történő gázfejlődés során robbanásveszélyes elegy alakulhat ki. A gázosítószereket, kizárólag egészségügyi gázmesteri képesítéssel rendelkező szakember szerezheti be, tárolhatja, illetve használhatja fel. A felhasználás során a szakember tájékoztatja a gázosítandó terület felelős vezetőjét és az ott dolgozókat a betartandó rendszabályokról és a felhasznált anyag engedélyezési okiratában és biztonságtechnikai adatlapjában szereplő legfontosabb előírásairól. A gáz a gáztérben először lefelé, majd a gázokra jellemzően minden irányban terjed (naponta kb. egy métert halad gabonában). Azonban nedves, összetömörödött gócokba illetve a poros, törtszemes, polyvás területekre nem vagy csak kis töménységben tud behatolni.

A terménygázosításhoz kizárólag a legjobb minőségű és legkorszerűbb termékeket használjuk. Megfelelő gázosítási körülmények esetén, szakembereink akár 4-5 nap behatási idővel elvégzik a gázosítást ami után a szermaradványt eltávolítják, kiküszöbölve ezzel a rostálás költségét.

Fólia takarásos gázosítás

Ez a módszer lehetővé teszi a termény helyszíni, szabadföldi gázosítását. Kivitelezése egyszerű, gyors, illetve zárt térben és szabadban egyaránt használható.? Fólia alatt  ömlesztett vagy zsákos áru,  épületben, vagonban, hajókon, uszályokon  és konténerben elhelyezett ömlesztett termény is gázosítható.

Fém és vasbeton silóban tárolt termények gázosítása

  • Siló gázosítás húzatással egyik silóból a másikba foszforhidrogén készítmény alkalmazásával.
  • Formuláció: pellet; tabletta; golyó; tasak.

Malmok, üres terek  gázosítása

Malmok és üres terek fertőtlenítésének egyik lehetséges módja a gázosításos eljárás. Az eljárás végrehajtása előtt gondoskodni kell az épület teljes kiürítéséről valamint a megfelelő hatásfok elérése céljából tökéletesen szigetelni kell az épületet.

Mivel a gázosítás során alkalmazott szer erősen mérgező, valamint tűz- és robbanás veszélyes a biztonságtechnikai előírások betartása elengedhetetlen. A gázosítást kizárólag egészségügyi gázmesteri képesítéssel rendelkező szakember végezheti.